Veronika 15 hónapos :)
Most már biztosan bejelenthetem, hogy Veronika kislánnyá alakult, igaz sok mindenben még babás, de jellemzően "nagylányosan" tesz-vesz, imádom csak nézni ahogy tevékenykedik.
A változások:
· VÉGE kijött minden foga!!!!!!!!!
· renget mindent mond, jellemzően csak egy szótagot, de pl. a cipő=cip, az utcán akinek köszönök annak ő is mindig int egyet :)
· már hosszabb ideig le tudom kötni mesekönyvekkel, van hogy azon kapom magam, egyedül lapozgat és mutogat a könyvben, közben magyaráz;
· ügyesen lapátolja a homokot a vödörben, már érti, hogy lesimítjuk a homokot, megütögetjük, kiborítjuk a formából, persze a sorrend és a kivitelezés még nem tökéletes;
· főzőcskézik velem, adok neki tányért, fakanalat és velem együtt tevékenykedik;
· hintázás közben énekel, gondolom majd a hinta-palinta lesz belőle;
· kezd ráérezni a kismotorra, bár egyelőre hátrafelé halad jobban:-)));
· ha mondom, hogy tegyük le tentézni a babát, akkor lefekteti egy dobozba, és betakarja, de a babakocsiban is boldogan tologatja,
· villával már egyedül is pakolja a kaját szájába, néha a felszúrás is sikerül;
· tulajdonképpen már szinte mindent megeszik, szerencsére imádja a gyümölcsöket,
Most már másfajta értelem sugárzik a szeméből, nekem első gyerekes anyukaként ez újdonság.
Azt is bevallom néha kiborít amikor tájfunként végigsöpör a lakáson, neki ez egy pillanatműve, nekem mindent össze kell pakolnom, ami nekem nem megy ugyanannyi idő alatt. Tudom ez vele együtt jár:-)))
Azt is bevallom néha kiborít amikor tájfunként végigsöpör a lakáson, neki ez egy pillanatműve, nekem mindent össze kell pakolnom, ami nekem nem megy ugyanannyi idő alatt. Tudom ez vele együtt jár:-)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése