Kisgyerekek kérik szüleiktől...

1. Ne kényeztess el. Tudom jól, hogy nincs mindenre szükségem, amit kérek, csupán kipróbálom, hogy mit csikarhatok ki Tőled. 
2. Légy velem határozott. Ez azért fontos nekem, mert ezáltal érzem magam biztonságban. 
3. Ne engedd, hogy rossz szokásokat vegyek fel. Te vagy az egyetlen, aki ezekre még idejekorán figyelmeztethet. 
4. Ne viselkedj úgy velem, mintha fiatalabb lennék, mint amilyen valójában vagyok. Ezzel csak azt éred el, hogy ostoba módon ,,nagy''-ként próbálok viselkedni. 
5. Ne javíts ki mások előtt. Sokkal többet érsz el, ha kettesben, csendesen megmagyarázod, hogy miben hibáztam.
6. Ne tégy úgy, mintha a hibáim bűnök lennének. A kettő összekeverése megzavarja bennem az értékek megtanulását. 
7. Ne védj meg cselekedeteim következményeitől. Néha szükségem van arra, hogy - a fájdalmak árán - magam tapasztaljam meg a következményeket. 
8. Ne vedd rossz néven, ha azt mondom: "nem szeretlek". Legtöbbször nem Te vagy az, akit nem szeretek, hanem azt a hatalmat, ami megakadályoz, hogy kedvem szerint cselekedjek. 
9. Ne törődj sokat apró egészségi panaszaimmal. Néha csak azt szeretném elérni, hogy figyeljenek rám. 
10. Ne korholj állandóan. Ha folyton zsörtölődsz, csak úgy tudok védekezni, hogy süketnek tettetem magam. 
11. Ne felejtsd el, hogy nem tudom mindig pontosan kifejezni magam. Ezért tűnik úgy néha, mintha nem lennék "becsületes". 
12. Ne rázz le, ha kérdésekkel fordulok Hozzád. Ha nem válaszolsz, egy idő után azt veszed majd észre, hogy abbahagyom a kérdezést, és máshol keresek választ a kérdéseimre. 
13. Légy következetes. Ha nem vagy az, zavartnak érzem magam és nem tudok többé bízni Benned. 
14. Ne mondd nekem, hogy a félelmeim butaságok. Nagyon is valósak ezek a félelmek, és csak úgy tudsz segíteni nekem, ha megpróbálsz megérteni. 
15. Sose tégy úgy, mintha tökéletes és tévedhetetlen lennél. Túlságosan nagy lesz a csalódásom, amikor rájövök, hogy egyik sem vagy. 
16. Ne gondold, hogy elveszíted a tekintélyed, ha bocsánatot kérsz tőlem. Becsületes bocsánatkérés meleg érzéseket ébreszt bennem irántad. 
17. Ne felejtsd el, hogy szeretek kísérletezni. Kérlek, nyugodj bele a próbálkozásaimba, nem tudok meglenni ezek nélkül. 
18. Ne felejtsd el, hogy milyen gyorsan felnövök. Biztos nehéz Neked velem lépést tartani, de kérlek, legalább próbáld meg. 
19. Ne felejtsd el, hogy nem tudok létezni szeretet és megértés nélkül, talán nem is kell ezt Neked hangoztatnom. Vagy mégis? 
20. Kérlek, tartsd magad jó kondícióban és légy egészséges. Szükségem van Rád. 

Veronika 16 hónapos / 2012. február /

Hideg-hideg-hideg , megdőltek  a hidegrekordok  50cm hó esett, még szerencse hogy a Jézuska hozott egy szánkót amivel tudtunk  közlekedni, nagyon tetszett Veronikának aszánkó. A  hó nem nagyon érdekelte megvizsgálta egyszer-kétszer tudomásul vette hogy van,de ennyi J
Beszorultunk a lakásba, tényleg csak 20 percig lehetett kint lenni, mert azonnal   kipirosodott a kis arca,  így hát minden délután a játszóházba mentünk.
Egyre többet beszél a maga nyelvén (mondhatni egész nap, megállás nélkül), és próbál minket is utánozni. Sokszor, ha beszélgetünk, észrevesszük, hogy „antenáz”.

Nos íme egy 16 hónapos szókincse:
apa
ana = anya
mama
tata
baba
didé = dédi
nem
szia
otta = ott van
kuka
búú = busz
ató = autó
ató = ajtó
vauva=kutya
tá = tál








Veronika 15 hónapos / 2012. január /

Veronika 15 hónapos :)
Most már biztosan bejelenthetem, hogy Veronika kislánnyá alakult, igaz sok mindenben még babás, de jellemzően "nagylányosan" tesz-vesz, imádom csak nézni ahogy tevékenykedik.
A változások:

·                     VÉGE  kijött minden foga!!!!!!!!!
·                     renget mindent mond, jellemzően csak egy szótagot, de pl. a cipő=cip, az utcán akinek köszönök annak ő is  mindig int egyet :)
·                     már hosszabb ideig le tudom kötni mesekönyvekkel, van hogy azon kapom magam, egyedül lapozgat és mutogat a könyvben, közben magyaráz;
·                     ügyesen lapátolja a homokot a vödörben, már érti, hogy lesimítjuk a homokot, megütögetjük, kiborítjuk a formából, persze a sorrend és a kivitelezés még nem tökéletes;
·                     főzőcskézik velem, adok neki tányért, fakanalat és velem együtt tevékenykedik;
·                     hintázás közben énekel, gondolom majd a hinta-palinta lesz belőle;
·                     kezd ráérezni a kismotorra, bár egyelőre hátrafelé halad jobban:-)));
·                     ha mondom, hogy tegyük le tentézni a babát, akkor lefekteti egy dobozba, és betakarja, de a babakocsiban is boldogan tologatja,
·                     villával már egyedül is pakolja a kaját szájába, néha a felszúrás is sikerül;
·                     tulajdonképpen már szinte mindent megeszik, szerencsére imádja a gyümölcsöket,
Most már másfajta értelem sugárzik a szeméből, nekem első gyerekes anyukaként ez újdonság.
Azt is bevallom néha kiborít amikor tájfunként végigsöpör a lakáson, neki ez egy pillanatm
űve, nekem mindent össze kell pakolnom, ami nekem nem megy ugyanannyi idő alatt. Tudom ez vele együtt jár:-)))













Veronika 14 hónapos / 2011. december /

Az idei karácsonyunk amilyen nehezen indult, olyan jó lett:-))

Az előkészületekkel voltam bajban, rengeteg tervem volt, mind az ajándékokat, mind az otthonunkat illetően, a megvalósításukról csak annyit, hogy szerdán elmentünk együtt és megvettük az ajándékokat, sikerült egy út alatt mindent beszerezni, még idegbajt se kaptunk:)
Péntek délután anyáéknál voltunk, bejgli mézeskalács sütés volt a program,amit Veronika kifejezetten élvezett, a mézeskalácstészta nyújtásában illetve a formák szaggatásában is aktívan részt vett :D Nagyon élvezte a sürgés-forgást. Mire hazaértünk Márkó már hazahozta a fát (Veronika szerint a pát), amit szombat délelőtt diszitettünk fel, majd elindultunk anyáékhoz majd Márkó anyukájáékhoz, ahol Veronika kezdte elveszíteni a fonalat a sok ajándék között, de mi nem hagytuk annyiba hisz csak karácsony van, így még itthon is kapott egy pár bontogatni valót, ami már tényleg nem érdekelte,csak tépte a papírt apával de hogy mit rejt a csomagolás egyáltalán nem izgatta. Másnap kezdett megbarátkozni a  rengeteg új játékkal.
Szilveszter:
Tulajdonképpen az esténkre a semmi különös nem volt a legjobb megfogalmazás. Persze csak akkor ha csinibekirittyentősbulizósiszogatóstáncikálós szilveszter estéimen nosztalgiázom:-)))



‎" A gyermek NEM azért jön világra, hogy megoldja szülei problémáit, hogy kitölse életük hiányosságait, hogy tökéletessé tegye boldogságukat, hanem, hogy a saját történetét írja és élje meg."

















Veronika 13 hónapos / 2011. november /

Bizony megint eltelt egy hónap és a kisasszony baromi nagylány lett!
·                     Nagyon ügyesen jár, ismerős terepen már kocog is.
·                     Most már csak egy nagyobb alvás van ebéd után.
·                     Imádja a gyerekeket, ha fotón, a TV-ben, vagy az életben lát, rögtön sikongatni kezd és hablatyol, mutogat 1000el, és megy ölelni.
·                     Ügyesen labdázik, visszadobja, gurítja, és közben magyaráz, hogy daaaaa, Apával ez nagy játék.
·                     Szeret könyvet lapozgatni, hozza oda nekem, én tartom, ő lapoz, én kérdezek, hogy mi holvan, rengetegdolgot felismer és mutat.
·                     Szülinapra kapott egy Duplo-t, eddig szépen lebontotta kockánként, amit felépítettünk neki, de a napokban már elkezdte összerakni, szépen ráhelyezi.
·                     Nagy kedvencünk, hogy ha egy kulcscsomó kerül a kezébe, rohan a bejárati ajtóhoz, és kotor rajta:-))
·                     Hozza a papucsunkat, cipőnket utánunk, ha zoknit talál, egyből a lábunkra rakja.
·                     Megcsikiz minket, amit a szájával csinál, megpróbálja bekapni a lábunkat. Nagyon édes ahogy próbál vicces lenni :)
·                     Minden zenére táncizni kezd,szép lassan ringatja a csípőjét jobbra-balra, beszaráscuki:-)))
·                     Rengeteget dumál.
·                     Ha valami nem sikerül, azt meghalljuk, húúúú rendesen hangot adni neki!
·                     A felmosórongyot kimostam, este fürdéshez készülődve észrevette hogy nincs a felmosó fejen a rongy, kiment és behozta a rongyot és próbálta visszatenni rá. Hihetetlen hogy miket megfigyel, és tudta hogy hol van kiterítve a rongy, mert célirányosan elment érte behozta a fürdőbe és nekiállt szerelni.
·                     Most már kötelező reggeli program apa koszos zokniját elvinni a szennyesbe, mikor először csinálta, akkor sikerült megint megdöbbenteni-e , tényleg hihetetlen hogy mennyi mindent tanul úgy hogy észre sem veszem J
·                     Egyik este Márkó mondja „Ögyelek mög” erre Veronika ugyanazzal a hangsúllyal „öelek mö” azt hittem megzabálom!
november 15.-én kicsikénk büszkén elkezdte hajtogatni, hogy apa apa, azóta is minden reggel mondja amikor hozom át lustizni a mi ágyunkba azonnal mondja apa-apa :D
egyik este próbáltam tanítani, neki hogy anya
Én. –Na halljam, anya!
Ő:- Büszkén csavargatja a haját, egy kicsit félre értette :D
Mucsi Katánál voltunk ahol ott volt Kata két kutyája is, aminek Veronika nagyon örült, boldogan simogatta őket, egyszer egy kicsit megcsuszott amitől Ulmó megijedt és megakarta kapni a fejét ,de szerencsére csak karmolás sikerült neki, ami már másnapra elmúlt a kis arcáról, de szerencsére nem ijedt meg Veronika mert utána is visszaakart menni kutyázni. 















Veronika 1 éves / 2011. október /

Kislányunk egy éves lett. Nagyon gyorsan elszaladt az idő, érdekes érzések kavaroktak bennem a születésnapja előtt. Bizony jó párszor könnybe lábadt a szemem, engem érzelmileg rendesen megérintett ez a mai nap, de nagyon szuper érzés végig gondolni, mekkora utat tettünk meg egy év alatt, és milyen imádni való kisembert alkottunk, terelgetünk, tanítunk. Nagyon jól sikerült a szülinapja  a nagyszülők és Beáék felköszöntötték  a napján, nagyon tetszett neki ,hogy ő van  a középpontban, a rengeteg ajándék között szinte elveszett :) Megkapta az első kedvenc játékát, amit azóta egész nap hurcol magával mindenhova hát mi más is lenne mint egy kis kutya :) A tortáját nagy élvezettel mancsolta szét, még szerencse hogy két tortája volt, így a felnőtteknek is jutott ugyanis tőle nem lehetett elvenni a tortát :-)

Éjszaka még mindig fel kel, de szerencsére már csak egyszer rossz esetben kétszer, de az előző hónaphoz képest ez már nagyszerű :) Éjszakánként mikor szoptattam mindig azon gondolkoztam hogy milyen gyorsan telik az idő, milyen gyorsan nagylány lett a mi kis babánkból aki alig volt akkora mint egy kiló kenyér, mégis óriásinak látszott a klinikán a két kilós babák mellett :D
Hova lett a mi kis törékeny kicsikénk, hisz ma már gondolkozik és persze cselekszik. Ha szomjas felveszi az itatópoharát is iszik, ha éhes cibálja az etetőszékét, ha pakolni akar tudja hol van anya táskája amit imád kirámolni, tudja hogy ha apa elmegy akkor integetni kell neki, tudja hogy kell port törölni, igen már most takarít, zabálnivaló ahogy törölgeti a szekrényt :D Ha almát vagy körtét talál a babakocsi aljában tudja hogy azt enni kell és vígan összerágja őket, tudja ha valamit nem kíván akkor azt nem kell megenni, na ezek az etetések a kedvenceim amikor már ötféle kaja van előtte de még mindig nem találtam el,hogy mit szeretni enni :)
Nagyon ügyesen megy, sőt most már a futást gyakorolja, ami elég vicces, mert a kezeit ökölbe szorítja egy kicsit előre dől és úgy próbál egy kicsit gyorsabb tempóba lépegetni.
Szinte minden  nap meglep valami új tudással, az egyik este épp fürdéshez készülődtünk, amikor felvette a pelenkáját és elindult vele kifele mi Márkóval utána és nagy döbbenetünkre a kukába kivitte a pelust, ahogy kidobta azonnal elkezdte megtapsolni magát, ami persze elhagyhatatlan, soha nem felejtem ahogy Márkóval egymásra néztünk :) Azóta is minden pelenkázás után kidobja a pelusát.

A másik döbbenet, hogy milyen sok mindent megért angolul, nagyon szépen beépült az angol használata a mindennapjainkban , hihetetlen hogy milyen sok mindent ért, szerintem most már annyit ért angolul mint magyarul.

Nagyon ügyesen eljátszik egyedül a szobába, imádja a plüssállatait etetni, itatni tologatni a bébitaxin, a duplóval próbál építeni, a formabedobóba az egyszerűbb formákat ( kör, kocka) egyedül bedobja.
 Továbbra is imád labdázni, képes akár fél óráig kergetni a labdát.
Imád táncolni, ha zenét hall azonnal táncol, a tánc koreográfiáját napról napra változtatja ,fejleszti :) Halász Judit most a nagy kedvence, ha táncolni  akar bekapcsolja az erősítőt és mutogat a TV-re.
Imádja a kutyákat, nagyon szereti simogatni őket, nem zavarja az sem ha a kutya nagyobb mint ő, csak hagy simogathassa meg, nagyon keservesen sír amikor vége a simizésnek, tényleg szívből hatalmas könnyekkel sír, valamelyik nap nem engedte meg egyik kutya gazdi se hogy megsimogathassa a kutyust, szegénykém nagyon – nagyon keservesen zokogott.

A hónap végén nagyon megindultak a rágófogai, nagyon megszenvedi, lázas is volt két napig, éjszakánkén volt hogy fél- egy óránként ébredt, nagyon megviseli most a fogzás.
 Mama hozott láz-és fájdalomcsillapító kupot, csak azt nem mondta hogy meglehetősen erős nyugtató is van benne, amikor este adtam  neki akkor nem  tűnt fel, csak annyi hogy nem  kelt fel egész éjjel, két nap múlva délelőtt is nagyon szenvedett, gondoltam adok neki fájdalomcsillapításra egy kupot, na ez olyan jól sikerült hogy kislányom egész délelőtt aludt, délután meg szédelget mint egy chemotoxos légy, még egy monoklit is sikerült beszereznie.